Ott ült a Császár Dús hajában
hét csillag volt a diadém
rabszolganépek térdenállva
imádták, barna köldökén
A Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong.
De a bohóc sírt trónja alján –
„Mit sírsz” -rivallt reá – „bolond,
nincs szív mit kardom át ne járna
enyém a föld”… S hogy este lett
egy csontváz tántorgott eléje,
elfújta, mint a porszemet
-Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk Jézus herceg!

Gót ablakában sírt az Orvos
„Uram nektárod merre nő,
mely minden kínra ír s amelytől
felépül minden szenvedő?”
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
táncolta végig a szobát,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva szintelen borát:
„Igyál, e nedv hűs, mint a -mámor
s nincs seb, mit heggel nem takar
igyál, testvér e mély pohárból
csupán az első korty fanyar.”
-Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk Jézus herceg!

A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskébe s rőt
topánban s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta őt:
…”Ha jössz: a Holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot.”
„Jövök már!”- szólt s a kútvíz nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vittte
anyjához a vörös topánt
-Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk Jézus herceg!

Repedt tükrén ült a Céda:
„Hajamnak árja még veres,
miért, hogy a régi léha
seregből senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény…”
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény:
„Hopp Sára, hopp, gyerünk a táncra,
ma holt szerelmed torán
hadd üljön nászlakmát a lárva
ágyékod hervadt bíborán.”
-Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk Jézus herceg!

Éjfél borult a háztetőre,
Kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
a fülébe súgta:”Lásd, szamár
pénzeszsákodat hiába véded,
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senkisem.”
-Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk Jézus herceg!

Aranypárnán ült a Dáma,
s üvöltve sírt „ne még, ne még”
de ő már átkarolta drága
csípői karcsú gót ívét,
„engedj, csak még egy lanyha csókot,
még egy gyönggyel kivarrt ruhát,
még egy szerelmes léha bókot,
még egy gyötrelmes éjszakát” –
de ő rút foltot festve mellén,
mely mint a rákseb, egyre nőtt,
fehér testet a nyakába vette
és vitte, vitte, vitte őt.
-Tunyán henyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk Jézus herceg!

Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
„Isten vagy ördög egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a nagy talányt, amelyhez izzó
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert megfejtem
megfejtem holnap estvelig.”
„Nem fejted”- szólt a hang- „nem fejted”
s vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik.
„Aludni mégy most, mint a többiek.”
-A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk Jézus herceg!

Pestis csengőkkel jött a dögvész
s a reimsi szentegyház előtt
húsvétnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
„Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk nagyúr! csengőm csörög
légy pápa vagy próféta rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök vagy rút eretnek
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn- én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!”
– Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk Jézus herceg!

A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron
„Görnyedt testünknek nincsen ára,
és meghalunk, mint a barom.
Kaszás Testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm egyet tégy nekem:
ha vinned kell, szórd szét trágyának
e testet kinn a réteken!”
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél…
-A földbe térünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk Jézus herceg!