Tegnap Shir megint eljött. Egy hétre jött vissza Bp-re, ahol jól érezte magát a féléves ittartózkodása alatt, amíg matekot tanult az egyetemen. A Dor Hadas-ban ismerkedtünk meg. Sok nyelven beszél, magyarul fél évet tanult… folyékonyan ír, olvas, ért és beszél.
Kérte, ajáljak könyveket. Rövid magyar történeteket. Persze, első helyen ebben nálam Örkény Egyperces novellái állnak. Meg Karinthy, Hamvas, Moldova és Tabi László, Kishont, Nagy Lajos (Képtelen természetrajz) és még, bár hosszabb… Rejtő Jenő.
Tegnap, még indulása előtt, eljött harmadszor is. Megvette az Egyperceseket (amit más is ajánlott neki). Hú, ennek nagyon örültem. Rögtön válogattam is párat, hogy olvassa fel… és nézzük meg, értsük meg, éljük át együtt. A szöveget kb. megértette. Némi segítséggel… Aztán… nézett rám: mi ez? Mit jelent? Miről szól.
Akkor rájöttem, hogy Örkényhez „át kell állítani” a gondolkodásmódot…Csak akkor „érthető”… nem, akkor sem érthető… hanem megélhető, érezhető, fejbevágó, meglepő.
Hosszan kerestem egy kislány történetét a kötetben… amíg ráleltem. „Az otthon„. Felolvasta… És megint… századszor is… megint, mind mindig, újra és újra… tele lett könnyel a szemem. Emlékszem, meséltem neki, amikor elsőre olvastam (nagyon régen!), rázott a zokogás. Még most is hat!
Neki „nem esett le” a tantusz… mit is jelent? Mit akar ez az írás? Jaj, de nehéz ezt elmesélni… hiszen tökéletesen leírta Örkény! Próbáltam… kicsit képzeljed magad a kislány helyébe… Már nem emlékszik az „otthon” jelentésére… mindig csak azt hallotta… meg kellene szökni… Itt rossz. Szenvedés, éhezés, halnak meg az emberek, rettegés, félelem… Menekülési vágy. És akkor… egy hely… ahol … nincsenek őrök, nincs szögesdrót (hogy is mondják angolul? franciául jutott csak eszembe: fil barbelé… nailed wire vagy barbed wire)… Egy hely, akárhogyan is hívják (lehet akár „otthon”, vagy „haza” is a neve, mindegy), amit nem őriznek… egy hely, ahonnan – remélhetőleg – meg lehet szökni… És… mit is jelent az, hogy „megszökni”? Egy szó… tudja, vajon, a kislány, mi mit értünk rajta? És én tudom? Honnan… és főleg… hová menekülni?
Ahol most vagyok, az „élet”… úgy tűnik, nem őrzi senki sem… Nincs szögesdrót kerítés, nincsenek fegyveres katonák… és? Meg lehet innen szöknöm? Nem… nem… nem… Szomorú vagyok ettől… becsapott… nincs menekülés… Sírok…
Az első otthon, lakás, élettér, a fejlődésem és létezésem helyszíne: az anyaméh. Ezen honlapom, blogom munka hipotézise, hogy volt ott nekem egy ikertesóm, aki elhalt. Na, nézzük „innen” Örkényt. „Emlékszel még a mackódra?” – Jelen esetben: a tesódra? Nem, nem emlékszem. A négyéves kislány sem emlékszik. Tudatosan bizotsan nem. És én? Az érzéseim, a sejtjeim emlékeznek? Zsigeri szinten ott a lenyomat?
Tegyük fel, volt iker. Tegyük fel, valahol bennem él az emléke. Akkor „érthető” is lehetne, hogy nincs otthonom, nem teremtettem magamnak… hiszen az a halál, a veszteség, az elmúlás „háza”. Bár őrök nincsenek… ám a megszökés… az az elszakadást jelenti. Akkor… a tesóm megszökött. Ám, mi is történt? A teste ott maradt. Csak már nem mozgott, nem élt. Felbomlottak a sejtjei és feloldódtak bennem. Belém épültek. Hiszen, hová máshová kerültek volna? Az őt alkotó anyag engem alkotó anyaggá alakult. Megkaptam a testét… a holt testét. A testét és a vérét – az ő test-vére lettem. Belém jött. Kvázi meg kellett ennem, le kellett nyelnem. Táplálék lett belőle… a testvéremből, a szobatársamból, a cimborámból, a játszótársamból. És temetővé vált a lakásom. Sír és halottasház lett az otthonom, a közös otthonunk.
Ilyent teremtsek újat? Hiszen… ha egy „otthon” van körülöttem, ahol együtt élek „tesóval”, vagy bákivel… az azt jelenti… hogy… meg fog halni? Hogy holtan találom „otthon”? Na, ne! Brrrr… Borzalmas. Dehogy kell nekem „otthon”… Bérelt lakás kell, ahonnan tényleg el lehet menni… sőt, el kell menni… valami… ami – már az elejétől fogva lehet tudni, ideiglenes és csak lakhely, nem otthon. Haha! Jól becsapom a halált! Lakcímem van… ám hiába keresi az otthonomat, az otthonunkat, hogy elvigye a tesót (vagy kedvesemet, barátomat, gyerekemet…), nincs, nem találja!
Aztán Gittu, 18 éves koromban… a saját lakásában, otthonában halt meg… a karjaim között. A méhen belüli történet ismétlése lenne? Halál az otthonban? És én ott vagyok?
Aztán otthon… szülések. Látom, ott vagyok, ahogy élve előjönnek az első otthonból. Mások. Vajh ők is túlvannak egy halotton? Az ő házuk is halottasház? Nekik is volt tesójuk? És… ők, vajon, építenek, teremtenek maguknak és másoknak otthont? Ők mernek? Ők akarnak?
Munkahipotézis. Ikertesó. Otthon. Halál, elválás, befogadás, fájdalom. Kell ez nekem? Meg lehet innen szökni?